2016. szeptember 2., péntek

A műtét

Párom 9 órára vitt a klinikára. A megérkezésünkkor kezdtem egy pici izgalmat érezni. Nagyon kedvesen Luca fogadott minket. A felmerülő kérdéseket még megbeszéltük, aláírtam a papírokat, és megmutatta a szobám. Bemutatkozott a nővér és az altatóorvos, majd jött Vancsó doktor úr, aki mért és rajzolt rajtam, közben beszélgettünk. Így a gondolataim egy kicsit elterelődtek a műtétről.   


Ezután  fotót készített és természetesen megnyugtatott, hogy minden rendben lesz. Szinte unatkozni sem tudtam, már mehettem is a műtőbe. A műtét után hallottam, hogy a nevemen szólítanak, de azt éreztem, nem tudok reagálni rá. Majd a következő emlékem, hogy fájdalmat érzek és nyögtem egyet, ahogy az ölébe vett az ápoló, majd aludtam tovább. Nekem nagyon kellemetlen volt az ébredés. Borzasztó fájdalmat éreztem, mintha az izmaimat jól megverték volna, és levegőhiányom is volt. Szerettem volna egy nagyot lélegezni, de a fájdalomtól nem tudtam. Szó szerint az futott át az agyamon: inkább 10 szülés, mint ez az érzés. Persze a nővér megnyugtatott, sokan mondtak hasonlót, de holnap jobb lesz. Alig vártam, hogy holnap legyen, sőt már egy héttel szerettem volna előrébb lenni. Az első felülés rémálom volt, azt hittem kiszakadnak a melleim. Az éjszaka a rémálom folytatása volt. Meg sem bírtam mozdulni és a hátam is fájni kezdett, a lábaim pedig zsibbadtak. Reggel semmivel sem volt jobb számomra, de mikor bejött Vancsó doktor úr és kicsit megnyugtatta a lelkem, jobban éreztem magam. Ellátott tanácsokkal  és vihetett is haza a párom. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése